Daganatos betegséget diagnosztizáltak a brit uralkodónál – jelentette be hétfő este a Buckingham-palota. A tájékoztatás szerint III. Károly király kezelése már hétfőn megkezdődött.
A 75 esztendős Károlyt a múlt hónapban prosztatamegnagyobbodással kezelték, és e kezelés közben fedezték fel a rákos elváltozást.
A hétfői közlemény szerint nem prosztatarákról van szó, a palota ugyanakkor nem közölte, hogy a betegség a király mely szervét támadta meg.
Az udvar tájékoztatása úgy fogalmaz, hogy az orvosok a jóindulatú prosztataelváltozás kórházi kezelése közben figyeltek fel „egy más jellegű aggasztó problémára”, és az ezután elvégzett diagnosztikai tesztek során „a rák egy formáját azonosították”.
A palota szerint III. Károly „teljesen pozitív módon áll hozzá” a kezeléshez, és a lehető leghamarabb szeretne visszatérni közfeladatainak maradéktalan ellátásához.
Orvosai azt javasolták, hogy kezelésének időtartamára halassza el nyilvános programjait, de az uralkodó ebben az időszakban is ellátja állami teendőit és az ezzel járó hivatalos dokumentációs tevékenységeket – áll a Buckingham-palota hétfő esti közleményében.
Ez utóbbi közlésnek különösen nagy az alkotmányossági jelentősége, mivel kiderül belőle, hogy a király nem vált cselekvésképtelenné, így nincs szükség arra, hogy államfői feladatait régensi minőségben a közvetlen hozzátartozóiból álló államtanácsosi testület vegye át.
A Buckingham-palota tájékoztatása szerint III. Károly király maga döntött a diagnózis nyilvánosságra hozásáról a találgatások megelőzése végett.
Az udvar már az uralkodó prosztataelváltozásáról szóló korábbi diagnózis ismertetésével is szakított azzal a régre visszanyúló szokásjoggal, amelynek alapján korábban a szükséges minimumon túl nem közöltek részleteket a brit királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, esetleges betegségeinek mibenlétéről.
Udvari illetékesek szerint a prosztataelváltozás diagnózisának nyilvánosságra hozása is Károly kifejezett kívánsága volt, azzal a céllal, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.
A korábbi évtizedekben alkalmazott titoktartási szigort illusztrálta, hogy III. Károly nagymamájáról, a néhai II. Erzsébet királynő édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.
A titoktartás szigorának enyhítése azonban nem terjed ki a királyi család mindegyik tagjára.
III. Károly kezelése előtt néhány nappal esett át hasüregi műtéten ugyanabban a kórházban Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos trónörökös felesége, az uralkodó menye, az ő esetében azonban az udvar nem közölte, hogy milyen megbetegedésről van szó.
A 42 esztendős Katalin csaknem két hetet töltött a London Clinic nevű londoni magánkórházban, ahonnan január 29-én távozott, és jelenleg windsori otthonában lábadozik.
A palota tájékoztatása szerint az orvosi szakvélemény alapján nem valószínű, hogy a hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.
Udvari illetékeseket idéző, egybehangzó brit sajtóértesülések szerint Katalinnak nem daganatos megbetegedése volt.
III. Károly 2022. szeptember 8-án, édesanyja, II. Erzsébet királynő halálának pillanatában lépett az Egyesült Királyság trónjára.
A királynőt életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.
MTI