Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető elmondta, fontos, hogy a rendelkezésre álló támogatásokat a lehető legcélszerűbben és legelőremutatóbban használjuk fel. Ez a forrás elegendő a hozzáadott érték növelésére, az élelmiszertermelésünk fenntarthatóságának erősítésére, a hazai gazdaság- és vidékfejlesztési célok megvalósítására, valamint az uniós zöld elvárások egyidejű teljesítésére is, tette hozzá Nagy István.
A miniszter hangsúlyozta, 2024 elejétől megkezdődik az új agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások és támogatási jogcímek meghirdetése, amelyeknek a 69 kiírásból álló menetrendje itt érhető el. A tervek a külső körülmények okán kis mértékben módosulhatnak. A jövő év végéig tervezett menetrend kialakítását nem írja elő jogszabályi kötelezettség, de a jelenlegi nehezebb gazdasági, piaci és finanszírozási környezetben az érintettek számára fontos a tervezhetőség és kiszámíthatóság. Valamennyi támogatási konstrukció esetében széleskörű szakmai egyeztetést folytatnak, és kikérik valamennyi érintett szakmai szervezet és intézmény javaslatait, véleményét, valamint be fogják vonni őket az elmúlt évek gyakorlata alapján a pályázati felhívások és támogatási konstrukciók előkészítésébe – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.
Az első pályázat meghirdetése 2024 februárjától indulhat, elsősorban az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó konstrukciókkal. Márciusban jelenhet meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagja, amelyik magában foglalja az élelmiszeripar, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat. Ugyancsak tavasz elején tervezik azokat az ökológiai szempontból fontos földhasználat-váltást segítő támogatásokat elindítani, amelyekhez utána többéves fenntartási támogatás igénybevételének lehetősége is megnyílik. Nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhívás, míg őszére várhatók a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók. Mindezek mellett az év végére egy újabb beruházási pályázati csomag meghirdetését időzítik, amelyik a precíziós gazdálkodást vagy éppen a terménytisztítás-szárítás technológiai megújulását segíti.