A Metmark Kft. a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében fejlesztette gyártókapacitásait, valamint bővítette és modernizálta raktár- és irodaházát. A vállalat a Pollack Mihály utcában lévő ingatlanát korszerűsítette, amelynek az ünnepélyes átadására szerdán került sor.
A beruházás célja, hogy a vállalat bővítse gyártókapacitásait, bővítse és modernizálja raktár- és irodaházát, valamint fenntarthatóvá alakítsa a raktár- és irodaház energiaellátását. A teljes tervezett költségvetés közel 300 millió forintot tett ki, amelynek 70%-a, azaz 206 851 422 forint vissza nem térítendő támogatás. A bővítése és modernizáció során a korábbi raktárépületet mintegy 200 négyzetméterrel bővítették. Az új épületrészbe költözik majd a vállalat központi irodája, összesen 20 munkatárssal.
Az ünnepélyes átadón Horváth István, a térség országgyűlési képviselője rámutatott, hogy a tulajdonosok a kezdetektől hittek magukban, annak ellenére, hogy abban az időben „több volt a bizonytalan, mint a biztos”. Mint fogalmazott, hittek abban a minőségben és abban a szakmai hozzáértésben, amire megalapozták a kft. jövőbeni működését is. Aláhúzta: ma egy sikeres, szekszárdi központtal működő, 28 munkavállalóval rendelkező, eredményesen gazdálkodó vállalatról beszélhetünk.
Kerekes Csaba ügyvezető arról beszélt, hogy a céget Hosszú László ügyvezető társával indították el még 2002-ben. Kiemelte, hogy küzdelmes időszakot tudhatnak maguk mögött, ám mindig a pozitív gondolkodás vezérelte őket. Hozzátette, a gazdasági környezet nehézségei ellenére is mindig a helytállás volt a céljuk és feladatuk, hogy munkát biztosítsanak munkavállalóiknak, partnereiknek.

Az újonnan átadott épületet modern hőszivattyús fűtéssel, valamint napelemrendszerrel szerelték fel, amely környezetbarát és fenntartható módon segíti az irodaház üzemeltetését.
A projekt keretében a Metmark Kft. új, nagy teljesítményű fémmegmunkáló gépeket is beszerzett. Többek között CNC vezérlésű lézer-, láng- és plazmavágóval, élhajlítóval, lemezollóval, mobil elszívó berendezéssel, ollós emelővel, utánfutós kosaras emelővel, gurulóállvánnyal, valamint targoncával bővültek a kapacitások. Ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalat a fémlemez-megmunkálás és kivitelezés széles lehetőségeit kínálja ügyfeleinek. Továbbá a Metmark Kft. által menedzselt projektekben is lehetővé válik ez által a felhasznált alapanyagok szervezeten belüli feldolgozása.
