Ilyen lesz az időjárás az elkövetkező napokban, erre kell készülni:
Hétfőn változóan felhős lesz az ég, ismét északon a több felhővel. Északnyugaton kisebb eső előfordulhat. Sokfelé lesz erős a déli szél. 17-24 fok várható.
Kedden nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és kora délutánig csak elszórtan, délutántól egyre többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar. Akár jégeső, szélvihar is lehet. Estétől északnyugatira fordul és megerősödik a szél. 19-22 fok valószínű délután.
Szerdán, Mindenszentek napján sok napsütésre van kilátás délután fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül. Erős, néhol viharos lesz az ÉNy-i szél. 13-14 fok köré csökken a hőmérséklet.
Csütörtökön a ködfoltok megszűnése után változóan felhős idő ígérkezik. Nem lesz eső. A maximum 16 fok körül alakul.
Pénteken fokozatosan megnövekszik a felhőzet, így erősen felhős vagy borult idő valószínű. Több helyen fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. Sokfelé megerősödik a déli szél, mely a Dunántúlon átmenetileg északnyugati irányba fordulhat. A hajnali 3, 15 fokról 13 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szombaton kezdetben erősen felhős vagy borult idő valószínű, majd szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Több helyen fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A déli irányú szelet helyenként még élénk, erős lökések kísérhetik. A hajnali 6, 14 fokról 13 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.