Hatodik alkalommal hirdetik meg a felsőoktatásban tanulók számára a Stat Wars Uni országos statisztikai versenyt, amelyet ezúttal a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közösen szervez.
A KSH által megküldött közlemény szerint október 15-ig lehet jelentkezni a statisztikai versenyére. A három online fordulóból és egy jelenléti döntőből álló megmérettetésre maximum 3 fős, nappali és levelező tagozaton, alap- vagy mesterképzésben tanuló hallgatókból álló csapatok jelentkezését várják a szervezők. A nevezés díjtalan.
Mint írják, a versenyben részt vevő hallgatók gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatsorok feldolgozása és megjelenítése terén mérhetik össze tudásukat. A részvétel feltétele a statisztikai alapismeretek megléte.
Kitérnek rá, hogy a feladatmegoldásokat a legrangosabb hazai egyetemek oktatóiból, illetve a KSH és az MNB szakembereiből álló zsűri értékeli.
Részletezik, hogy a csapatok három online fordulóban mérik össze tudásukat, majd a legjobbak a KSH székházában megrendezésre kerülő döntőben személyesen is megmérkőzhetnek egymással. A döntőbe a legmagasabb pontszámot elérő 5 BA/BSc- és 5 MA/MSc-hallgatókból álló csapat jut tovább, közülük kerül ki a 3-3 dobogós. A döntőben dobogós helyezést elérő csapatok pénznyereményben részesülnek.
A részletes versenyfelhívás, valamint a jelentkezés menete és a vetélkedő időbeli ütemezése a KSH honlapján érhető el.