A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhídon és a hozzá tartozó húsüzletben tartottak ellenőrzést, ahol súlyos higiéniai és dokumentációs hiányosságokkal szembesültek.
A Nébih honlapján közzétett beszámolóból kiderül, hogy a helyszínre érkezésekor épp egy önerőből felállni képtelen szarvasmarhát szállítottak a vágóhídra, de az állatszálláson további 26 sertést is találtak az ellenőrök, melyek származását nem tudták igazolni.
Az egységben nyomonkövetési dokumentációt nem vezettek, a vágási és darabolási tevékenységről semmilyen nyilvántartással nem rendelkeztek.
Mint írják, a vágóhídon fellelt valamennyi hús jelöletlen volt, valamint a tárolási körülmények sem feleltek meg az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Emellett a húsboltban 766 kg jelöletlen húst és húskészítményt fedtek fel a hatósági ellenőrök.
Részletezik, hogy számos eszköz piszkos és rozsdás volt, a hűtőkamra padozata vérrel szennyezett, a helyiség falai és mennyezete koszosak voltak.
Tájékoztatnak, hogy a Nébih az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette a hibák kijavításáig, emellett kivont a forgalomból több mint 4,3 tonna nem nyomonkövethető élelmiszert, valamint megtiltotta annak forgalomba hozatalát.
Kitérnek rá, hogy az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van, az érintett vállalkozás adatai pedig megtalálhatóak a jogsértés listán.