Amint arról több ízben is beszámoltunk, hétfőn sportágválasztónak adott otthon a Szekszárd Városi Sportcsarnok.
A Szekszárd MJV Önkormányzata, a Szekszárdi Sportközpont, a Polip Ifjúsági Egyesület, valamint a Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat közreműködésével létrejött célja volt megismertetni a fiatalokkal, valamint az érdeklődőkkel a Szekszárdon elérhető sportágakat, illetve betekintést nyerhettek az itt tevékenykedő sportegyesületek életébe, működésébe.
A sportágválasztón 23 egyesület vett részt, a diákok pedig három turnusban látogathatták az állomásokat.
A Szekszárdi Sportközpont honlapján közzétett beszámoló szerint az eseményen 424 általános iskolás és 132 középiskolás diák vett részt, amely messze felülmúlta a szervezők várakozásait.
Mint írják, a gyerekek szabadon mozoghattak a kísérőtanárok engedélyével és felügyeletével a sportágak között. A beszámolóból kiderül, hogy a legnépszerűbbnek a labdajátékok, az asztalitenisz és a küzdősportok bizonyultak, a lányok érdeklődését pedig leginkább a táncegyesületek keltették fel, a fiúkét pedig a kerékpáros sportágak.
Bízunk abban, hogy a bemutatkozott 23 egyesület közül minden diák talált magának tetsző foglalkozást, sportágat és reméljük továbbá azt is, hogy az egyesületek létszámának növeléséhez a programunkkal hozzá tudtunk járulni – áll a Szekszárdi Sportközpont honlapján.
Az esemény beszámolója és további fotók elérhetők a Szekszárdi Sportközpont honlapján.