260 ezer forintba került a száguldozás.
A megengedett legnagyobb sebesség több mint duplájával közlekedett az az autós, akiről a 61-es főúton készített felvételt a traffipax – közölte hétfőn a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Ismertetik, hogy a Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai Tolna vármegye főútjain teljesítették szolgálatukat, szombaton délután a 61-es főúton mozgó ellenőrzés volt a feladatuk. Egy kocsi nagy sebességgel éppen a szolgálati autót előzte meg, amely a megengedett 90 km/h-s sebesség helyett 193 km/h-val száguldott Tamási irányába.
Az egyenruhások a szabályszegő után eredtek, akit végül sikerült megállítaniuk.
Mint írják, a sofőr rögtön elismerte a gyorshajtást, és elmondása szerint egy megbeszélésre sietett.A férfi a helyszínen rögtön rendezte is POS terminálon keresztül a 260 ezer forintos büntetést és a bírság mellett 8 közlekedési büntetőpontot is elkönyveltek neki.