A szekszárdi nyomozók befejezték az eljárást annak a két somogyi férfinak az ügyében, akiket országos koordináció keretében fogtak el idén májusban – adta hírül hétfőn a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Szekszárdi Rendőrkapitányságon csalás gyanúja miatt indult nyomozás még 2023 májusában egy 82 éves bátaszéki asszony bejelentése alapján. Az idős nő házába két férfi jutott be ingatlanügynökként bemutatkozva, és 50 ezer forintos támogatást ígértek. A beszélgetés során megszerezték az idős házaspár félretett pénzét, másfél millió forintot, majd távoztak azzal együtt.
A beszerzett bizonyítékok és az összefogás eredményeként a szekszárdi rendőrök 2023. június 15-én Kaposváron és Böhönyén intézkedés alá vonták a gyanúsítottakat
A gyanú szerint a két férfi áprilisban Nagykanizsán, majd májusban Bonyhádon és Zalaegerszegen is megkárosított hasonló módszerrel idős személyeket. Esetenként az önkormányzat dolgozóinak adták ki magukat, vagy épp az unoka tartozására hivatkozva csaltak ki pénzt.
A nyomozók a 35 éves kaposvári M. Attilát, és a 46 éves szenyéri B. Zoltánt elfogásukat követően előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki kifosztás megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vételüket követően kezdeményezték letartóztatásukat. A férfiak jelenleg is börtönben vannak.
A közlemény szerint az ügy vizsgálata során további két sértettet is felkutattak a nyomozók, akiket szintén ez év májusában károsított meg a páros. Nagykanizsán egy 92 éves, míg Nagymányokon egy 82 éves asszonyt csaptak be.
A hétből háromszor csak az idősebb férfit, a többi esetben mindkettőjüket meggyanúsították kifosztás bűntett illetve lopás bűntett elkövetése miatt.A két férfi a sértetteknek összesen 3 790 000 forint kárt okozott.
Az ügyben a szekszárdi nyomozók befejezték az eljárást és a keletkezett iratokat a napokban befejezési javaslattal az illetékes ügyészségnek küldték meg.