Új köntösben fogadja a fiatalokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szekszárdi képzési központja. Négy új tanteremmel, közösségi helyiségekkel, plenáris előadóval, illetve a tehetséggondozó tevékenységhez szükséges infrastruktúrával gyarapodott az ingatlan, közölte érdeklődésünkre Böröcz Máté, az MCC regionális képviselet-vezetője.
Kiemelte, hogy az MCC szekszárdi képzési központja fennállása óta legfontosabb életeseményét tudhatja maga mögött az épületbemutatóval egybekötött tanévindító rendezvénnyel. A Hunyadi utca 5. szám alatt lévő képzőközpontot az elmúlt időszakban teljes mértékben felújították, ami a berendezést és az épületbelsőt illeti.
Böröcz Mátétól megtudtuk, hogy 2021 szeptemberében – amikor indult a tehetséggondozó tevékenységük – mindössze egy 60 négyzetméteres teremben tartották a képzéseket. Itt szerveztek mindent a fiatal tehetség program, a középiskolás program kereteiben, illetve a szakmai programokat is itt bonyolították le.
Ahogy telt múlt az idő, sikeres rekrutációkat abszolváltunk, és egyre több diák, valamint egyre népesebb érdeklődő közönség látogatott el hozzánk, ezért a bővülés időszaka is eljött. Most már ott tartunk, hogy a diákok, és a közönségünk is birtokba veheti azt a közel 1200-1300 négyzetmétert, ami megújult az ingatlanbelsőben. Ezt azt jelenti, hogy négy új oktatótermet alakítottunk ki és egy plenáris előadótérrel is bővült a képzési központunk, amely közel 200 négyzetméter és itt tartjuk a szakmai programjainkat a nagyközönség számára
– részletezte MCC regionális képviselet-vezetője.
Hozzáfűzte, hogy emellett egyéb olyan helyiségek is kialakításra kerültek a diákok szabadidejének a hasznos eltöltésének ösztönzése céljából, ugyanis szeretnék, ha az iskolaidőn túli képzések mellett bemehetnének a diákok leckét írni, kikapcsolódni, alapvetően egy közösségi térként is szeretnének működni.
Az ingatlanbelső mellett a Hunyadi utcai frontrész is megújult.
Az MCC-nek egyfajta missziója az is, hogy a különböző városokban, ahol képzési központok működnek, tájsebként tátongó elhagyatott ingatlanokba próbáljanak meg életet lehelni. Így történt ez Szekszárdon is, hogy az egykori sportszékházat felújította az MCC
– zárta mondandóját Böröcz Máté.
Támogatott tartalom