Az Európai Mobilitási Hét programjaihoz csatlakozva a Rádió Antritt tekerős napot szervez 2023. szeptember 23-án (szombaton), a Garay téren.
A programok:
Délelőtt csatlakozunk a Zöldtárs Alapítvány és a Szekszárdi Klímakör hagyományos autómentes napjához, amelyiknek a keretén belül – immár 13. alkalommal – 5 és 10 km-es távot tekerhetsz a lelkes bringásokkal. 9:30-tól várunk a Garay téren, a kerékpáros menet 10:20 kor indul rendőri biztosítással. A legtekerősebb osztályt a Rádió Antritt meglepetésben részesíti!
A visszaérkezést követően, 12-től 18 óráig a Rádió Antritt csapatával kerekezhetsz a Garay téren.
A Bringázni jó! rajzversenyünk eredményhirdetésével, bringatotóval, kerékpáros ügyességi pályával, országúti versenykerékpárosokkal (Szekszárdi Kerékpáros SE), bringás bemutatóval (Szekszárdi Sportközpont NKft. Extrém Sport Szakosztálya – Szentes Áron Skatepark), KRESZelővel, gumifoltozó versennyel, pumpaparádéval és még számos érdekességgel várunk benneteket!
Velünk lesz a téren Lakatos Norbi barátunk is, aki elveszítette a látását, de lufihajtogatóként ezután óriási ismertségre tett szert. A gyerkőcöket a luficsodák mellett arcfestéssel is várjuk.
Tekerj az FM 105,1-re, és tekerj az Antritt-tal! A TEKERŐS NAP téged vár!
A program a Fenntartható városi közlekedésfejlesztés –TOP-6.4.1-15-SE1-2016-00001 keretében, az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.