Az elmúlt napokban ülésezett a szekszárdi közgyűlés Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottsága. Murvai Árpád, a bizottság elnöke tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy egyebek mellett döntés született arról is az ülésen, hogy 2023-ban is meghirdetik a Mecénás Tehetséggondozó Támogatást. Ennek keretében támogatni kívánják a kiemelkedő képességű, szekszárdi székhelyű intézményekben tanuló fiatalokat és felkészítőiket.
Elmondta, hogy erre a célra idén 3,5 millió forint áll rendelkezésre a város költségvetéséből.
A 2022/2023-as tanévre vonatkozóan a pályázók köre a szekszárdi székhelyű köznevelési intézmények.
Pályázat útján – melyet kizárólag csak köznevelési intézmény nyújthat be – az alábbi kategóriák támogathatóak:
a) a Belügyminisztérium által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek
- a köznevelésért felelős miniszter által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek
- Országos Középiskolai Tanulmányi versenyek 1-6 helyezettje és felkészítő tanára
- a köznevelésért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek
- Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek 1-3 helyezettje és felkészítő tanára
- Országos Művészeti tanulmányi versenyek 1-3 helyezettje és felkészítő tanára
- Diákolimpiai sportversenyek alapfokú és középfokú köznevelési intézmények tanulóinak 1-3 helyezettje és felkészítő tanára
- Sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi versenyek 1-3 helyezettje és felkészítő tanára
b) a Nemzeti Tehetség Program által támogatott versenyek 1-3 helyezettje és felkészítő tanára
c) a Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére rendezett tanulmányi versenyek 1-3 helyezettje és felkészítő tanára
d) a Szakma Kiváló Tanulója, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek 1-6. helyezettje és felkészítő tanára.
e) az egyéb kiemelkedő országos tanulmányi-, művészeti-, és kulturális versenyek 1 helyezettje és felkészítő tanára
A pályázatot a pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével lehet benyújtani 2023. október 6-ig. A bizottság a pályázatokról 2023. október 27-ig dönt.
A teljes pályázati felhívás a város honlapján elérhető, a pályázati adatlap pedig letölthető ide kattintva.
https://szekszard.hu/hu/onkormanyzat/onkormanyzati-tamogatasok/mecenas-tehetseggondozo-tamogatas