Mint ismert, szeptember 14 és 17 között rendezik meg a Szekszárdi Szüreti Napokat.
A Volánbusz honlapján hétfőn közzétett tájékoztató szerint szeptember 12-én, kedd 22:40-től szeptember 18-án, hétfő utolsó járatindulásig a rendezvény miatt a helyi és helyközi autóbuszjáratok útvonala módosul.
Ismertetik, hogy a rendezvény ideje alatt az autóbuszok egyáltalán nem érintik a következő megállóhelyeket: Szent István tér, Liszt Ferenc tér, Nyomda, Tanítóképző, Posta, Béla király tér (már kedd, 09:00 órától nem érintik az autóbuszok).
Tájékoztatnak, hogy az 1, 4, 4B, 7 és 11-es járatokra az Autóbusz-állomáson vagy a Szent László tér megállóban lehet felszállni.
A 6-os út felé/felől közlekedő helyközi járatokra az Autóbusz-állomáson vagy az Újvárosi templom elnevezésű megállóban lehet felszállni.
A 6-os és 16-os helyi járatok, valamint a Bátaszék felé/felől közlekedő helyközi járatok a Holub József utca 22., Szövetség utca és Wesselényi utca megállók érintésével közlekednek.
Szeptember 16-án 14:00 és 18:00 között, a szüreti felvonulás idején a buszok a Tartsay Vilmos utcán közlekednek, ekkor a járatok a Kórház, Alsóvárosi temető és Csatári torok megállókat is kihagyják.
A 9, 9A, 12, 14 és 19-es járatok a …– Munkácsy utca – Alisca utca –… útvonalon át terelve közlekednek (a 7-es busz útvonalán). Ezek a járatok nem érintik az alábbi megállókat sem: Baka István Általános Iskola, Május 1. utca, Alsóvárosi temető, Bakta köz, Kórház.
