Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára Szilágyi Lászlóval, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnökével és Szolnoki Ádámmal, a MANAP Iparági Egyesület elnökével találkozott szerdán Budapesten – közölte az EM az MTI-vel.
A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy a napelemeket üzemeltető családok védelmét a meglévő beruházások esetében az éves elszámolás fenntartása szolgálná a legjobban.
A fennálló elszámolási rendszer megváltoztatására és a bruttó elszámolás bevezetésére 2024. január elsejével életbe lépő brüsszeli előírás kötelezi a tagállamokat. A felek közös nevezőre jutottak abban, hogy a meglévő háztartási napelemes rendszereket működtetők körében a havi szaldónál kedvezőbb módon is végrehajtható a fokozatos átmenet az éves szaldó fenntartásával, ahogy azt a nagyobbik kormánypárti frakció is kezdeményezte. A tárca érdemben vizsgálja az éves elszámolás méltányos feltételek szerinti fenntartásának lehetőségét, e folyamat részeként hallgatta meg az ágazati szervezetek álláspontját – írták.
A minisztérium a szakmai szövetségekhez hasonlóan a kimagasló ütemű hazai napelemes bővülés folytatásában érdekelt, ebben kívánja segíteni a magyar családokat. Az EM a tiszta megújuló energiaforrás hasznosítását a jövőben is támogatja és ösztönzi. Megkerülhetetlen szakmai feladat ugyanakkor a napenergia minden korábbi várakozásnál gyorsabb térnyeréséhez folyamatosan alkalmazkodó szabályozási, műszaki-hálózatbiztonsági és gazdasági keretek kidolgozása, megteremtése. Ebben a munkában hosszabb távon is számítanak az iparági szereplők közreműködésére – közölték.
Czepek Gábor a találkozón elmondta, hogy levélben fordul Juhász Edithez, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökéhez. Megkeresésében azt kezdeményezi, hogy a hatáskörrel rendelkező hivatal fontolja meg a meglévő napelemes rendszereket érintő szabályozás módosításának lehetőségeit az éves elszámolás fenntartása érdekében. Lantos Csaba energiaügyi miniszter a lezajlott iparági találkozó tapasztalatait is figyelembe véve a napokban egyeztet a MEKH elnökével – tették hozzá.
MTI