Megújult kerettel kezdi a 2023/2024-es bajnokságot az Atomerőmű KSC Szekszárd, amely Porecben, majd a szekszárdi Sió Kupán játszik felkészülési mérkőzéseket.
„Teljesen új csapatot építünk, induló fázisban vagyunk, ami látszott a PEAC elleni, elveszített felkészülési mérkőzésen is” – mondta Djokics Zseljko vezetőedző az egyesület hétfői, szezonindító sajtótájékoztatóján.
Fontos, hogy mindenki türelmes legyen, és a szurkolók megtalálják a kapcsolatot az új játékosokkal – tette hozzá.
Kiemelte, az egyre erősebb magyar bajnokságban reális, hogy az első hat között végezzen a csapat.
Az elmúlt bajnokságban negyedik együttesből többen távoztak, köztük Studer Ágnes válogatott irányító a török Mersin együtteséhez igazolt. Hat új játékos érkezett, köztük a szerb Aleksandra Stanacev és Horváth Bernadett magyar válogatott irányító. Új kerettag a horvát Ana Vojtulek, Jacinta Monroe amerikai center, valamint visszatért a korábbi csapatkapitány, Theodoreán Alexandra.
Djokics Zseljko megjegyezte, az Európa Kupában jó lenne túljutni a csoportkörön. A sorsolás ugyanakkor nem kedvező a szekszárdiaknak; az épülő csapatnak jobb lenne, ha az első meccseket itthon játszhatná, de a cseh Lehvarti Chomutov elleni, első hazai mérkőzés után három idegenbeli fellépés következik az Estudiente Madrid, az olasz Dinamo Sassari majd a cseh csapat otthonában – fűzte hozzá.
Szabó Noémi sportigazgató ismertette, a KSC kedden Porecbe utazik, ahol edzés mellett felkészülési mérkőzéseket játszik a szlovén Akson Ilirijával és az orosz WBC Jenyiszejjel.
Szeptember 15-én kezdődik – a szekszárdi szüreti napokkal egyidőben – az 54. Sió Kupa, amelyen a KSC a Vasas Akadémiával, az NKA Universitas PEAC a Serco Uni Győrrel játszik, a döntőt, illetve a bronzmérkőzést szeptember 17-én rendezik meg.
(mti)