A Magyar Vöröskereszt és a Rádió Antritt szervezésében szeptember 5-én (kedden), Szekszárdon lesz lehetőség vért adni.
A már hagyománnyá vált véradás helyszíne a Béri Balogh Ádám utca 5-7 szám alatt található Véradó Állomás, mely az Ybl Miklós utcából közelíthető meg, a Spirit Egészségcentrummal szemben. Ne feledjék, hozzák magukkal a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, valamint a TAJ kártyát is! A véradásra reggel 8 órától 12 óráig lesz lehetőség.
Az esemény részletei megtalálhatók ide kattintva.
Általános tudnivalók a véradásról
Ki lehet véradó?
Véradásra az jelentkezhet, aki már elmúlt 18 éves, de még nincs 65 esztendős és testsúlya eléri az 50 kg-ot, a felső súlyhatár 140 kg (erről a kivizsgáló orvos dönt). Első véradók esetén a felső korhatár 60 év. A nők évente, azaz 365 napon belül maximum 4, a férfiak maximum 5 alkalommal adhatnak vért. Másik fontos kritérium pedig, hogy két véradás között legalább 56 napnak el kell telnie, ugyanis ennyi időre van szüksége a szervezetünknek, hogy regenerálódjon.
A véradásra való alkalmasságot egyes gyógyszerek szedése, múltbeli betegségek, kezelések, külföldi tartózkodás is befolyásolhatják.
A véradás menete
A véradás körülbelül 1 órát vesz igénybe. A véradás nem laboratóriumi vérmintavétel, nem kell éhgyomorral érkezni. Véradás előtt fogyasszon bőségesen folyadékot és táplálkozzon a megszokott módon, kerülve a zsíros ételeket.
Adatfelvétel
A véradás első lépése az adatfelvétel, amelyhez szükség lesz a személyi igazolványra, a lakcímkártyára és a TAJ kártyára. Az adatfelvételkor minden véradás előtt kötelező a TAJ-számot bemutatni, ugyanakkor a vérellátó szolgálat nem ellenőrzi a TAJ érvényességét. Várják tehát véradásra azokat is, akiknek „érvénytelenítették” a TAJ számát.
Az adatfelvétel után egy kérdőívet kell a véradóknak kitölteni, amely az életvitelükre, betegségeikre, gyógyszerszedési szokásaikra kérdez rá.
Orvosi kivizsgálás
A következő lépés az orvosi kivizsgálás. Először megszúrják az ujjbegyet, hogy a hemoglobin szintet ellenőrizzék, első véradók esetén pedig előzetes vércsoport meghatározás is történik. Ezután vérnyomás és pulzusmérés következik majd a kitöltött véradói kérdőívre adott válaszok és a vizsgálatok eredményének értékelésével dönt a kivizsgáló orvos a véradásra való alkalmasságról.
Amennyiben a kivizsgáló orvos a véradót nem találja véradásra alkalmasnak, akkor tájékoztatja a kiszűrés okáról és időtartamáról, amely lehet ideiglenes vagy végleges.
Ha az orvos mindent rendben talál, akkor már a véradás következik.
Véradás
A véradás félig ülő vagy fekvő helyzetben, karfertőtlenítés után, a vérvételre legalkalmasabb könyökvénából történik. Az asszisztensek évente akár 2500-nál is több szúrást végeznek, így az nem több mint egy körömcsípésnyi érzés. A könyökvéna szúrása után az első 20-30 ml vér a vérvételi zsákhoz tartozó mintavételi zsákba kerül, ebből történik az utólagos laboratóriumi kivizsgáláshoz szükséges mintacsövek levétele. Az ágy mellett egy kis hintázó szerkezet látható, ez a rázómérleg, amely a levett vér mérését és az alvadásgátló oldattal történő folyamatos keveredését biztosítja.
Egy felnőtt ember szervezetében 5-6 liter vér kering, amelyből kb. fél liter tartalék. Egy véradás során 450 ml (±10%) vért vesznek le, így ezt a mennyiséget a szervezet könnyedén tudja pótolni. Maga a véradás csupán 5-12 percig tart.
A vér levételéhez egyszer használatos, steril, több részes zsákrendszert használnak, a zárt rendszerű vérkészítmény előállítás érdekében. Ez azt jelenti, hogy a vérkészítmények előállítása során a levett vér a környezettől teljesen el van zárva, nem kerülhet semmi a zsákrendszerbe. A vérvételi zsák nem üres, alvadásgátlót, és a tárolási idő alatt a sejtek megfelelő működéséhez szükséges oldatokat tartalmaz.
Véradás után
A vérvétel befejezésekor a szúrás helyére steril nyomókötés kerül, majd 5-10 perc pihenés következik a vérvételi ágyon.
A nyomókötést 4 órán keresztül ne távolítsa el és ügyeljen arra, hogy véradás után étkezzen és fogyasszon sok folyadékot!
A véradás napján megterhelő tevékenységet ne végezzen!
Forrás: Országos Vérellátó Szolgálat