Németh Mátyás a távolugrás selejtezőjében búcsúzott szerdán a budapesti atlétikai világbajnokságon.
A kecskeméti versenyző az idei U23-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, majd Kínában, az Universiadén 7,79 méterre javította egyéni csúcsát. Továbbjutási reményei azonban nem nagyon lehettek, mivel a 39 fős mezőnyben, ennél mindenki jobb eredménnyel rendelkezett, a selejtező szintet pedig 8,15 méternél húzták meg,
A 22 éves Németh remekül kezdett, elsőre megugrotta egyéni csúcsát. Ezen már nem tudott javítani, másodikra 7,47 következett, harmadikra pedig belépett. Végül 7,79-cel a 19. helyen zárt.
„Élveztem a versenyzést és a hangulatot is” – mondta Németh Mátyás az MTI-nek. Hozzátette, az első kísérlete után felszabadultan tudott versenyezni. – „Egyéni csúcsot ugrottam, ezért az eredményért jöttem, így elégedett vagyok. Persze jó lett volna döntőbe jutni, de azért így is örülök.”
MTI