Egy 32 éves medinai férfit tiltás ellenére ült volán mögé, bíróságon kell felelnie tettéért, közölte szerdán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Tájékoztatnak, hogy a Szekszárdi Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága még ez év áprilisában tiltotta el a medinai férfit a járművezetéstől négy hónapra. Ezt követően 2023. júliusától további 5 hónapra tiltották el a vezetéstől. A közlemény szerint mindkét esetben előállították a tetten ért sofőrt és gyanúsítottként hallgatták ki, és beismerő vallomást is tett. Később az eltiltásokról rendelkező határozatokat személyesen vette át, ennek ellenére újra lebukott, amikor augusztus 10-én késő este igazoltatták. A medinai férfi az M9-es autóúton közlekedett személyautóval.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a jogsértőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és javaslatot tettek bíróság elé állítására. Az eljáró bíróság első fokon ítéletet hozott, mely ellen a férfi fellebbezett.