A napos időjárás is segíti a munkát, így a kivitelező HGT Invest Kft. továbbra is az ütemterv szerint halad a Zöld Város programmal. A bontási munkák legnagyobb része lezárult, és az ágyazatok 95%-a is elkészült, így már az építésé a főszerep. Eddig négyezer négyzetméteren végeztek a térkövek lerakásával.
Hámori Szabolcs ügyvezető a pénteki tájékoztatón elmondta, hogy eddig 15 ezer tonna anyagot mozgattak meg, az új burkolatok 90%-a már a helyszínen van. A bontási munkák végeztével egyre kevesebb munkagép lesz majd a területeken, és a zaj is csökken, a térkövezés dandárjában viszont a kövek vágása porral jár, ezzel érdemes számolniuk az arra lakóknak és közlekedőknek – olvasható a város honlapján.
Azt is írják, hogy ezen a héten „elkezdik bontani az Auchan áruház mögötti területet, így közvetlenül az épület mögött pár napra megszűnik a parkolási lehetőség. További változás lesz a gyalogos közlekedésben, hogy a Magyar Közút Liszt téren található irodaházánál már az új burkolatra terelik át a forgalmat.
Gyurkovics János alpolgármester a lakosságtól további türelmet kért, valamint, hogy a kijelölt útvonalakon közlekedjenek, és a balesetveszély miatt ne menjenek be a lehatárolt építési területekre. Az alpolgármester elmondta, hogy rövid időn belül várhatóan a bíróság épületénél is elkezdődhetnek a munkák egy külön megállapodás alapján, miután az épület nem része a projektnek, de városképi szempontból egyben szeretnék kezelni, így a Liszt tér csapadékvíz-elvezetése is könnyebben megoldható. A Prométheusz park szökőkútjával kapcsolatban megismételte, hogy hét év garancia lesz a berendezés megfelelő működésére, valamint előzetesen víztartó próbát is végeznek majd a szakemberek.”
A Polgármesteri Hivatal az érintettekkel közvetlenül tartja a kapcsolatot, a lakosság tájékoztatása pedig a hivatal elektronikus felületein és a sajtón keresztül valósul meg. Aki a zoldvaros@szekszard.hu címen jelzi az elérhetőségét, az közvetlenül is megkapja a projekttel kapcsolatos tájékoztató anyagokat, továbbá a Hivatal a 74/999-313-as számon telefonon is nyújt felvilágosítást munkaidőben.
A kivitelezési munka előrehaladásáról tájékoztatást a www.szekszard.hu honlapon, valamint a Facebookon Szekszárd Város Hivatalos Oldalán nyújtanak, hetente aktualizálva azt.