A megújult és kibővített nyári szezonális ellenőrzés-sorozat során a street food vendéglátó létesítményeket is kiemelten ellenőrizték az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők – adta hírül honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Összegzik, hogy július második felében 185 egységet vizsgáltak országszerte, amely során 14 alkalommal szabtak ki bírságot, 1 létesítmény tevékenységét korlátozták és egy kirívó esetben 50 kg húst semmisítettek meg. Kitérnek rá, hogy több eljárás még folyamatban van, az eddig kiszabott bírságok összege pedig meghaladja a 300 ezer forintot.
Mint írják, a leggyakoribb hiányosságok az általános higiéniai és nyomonkövethetőségi problémákból, a dolgozók nem megfelelő egészségügyi/higiéniai ismereteiből és az allergénekről való tájékoztatás elmaradásából fakadtak.
Részletezik, hogy az alkalmazottak számos esetben érvénytelen egészségügyi kiskönyvvel dolgoztak, de volt rá példa, hogy a rovarok és rágcsálók irtása sem bizonyult megfelelőnek.
A street food vendéglátóhelyek ellenőrzése során kiemelt szempont volt, hogy mennyire jellemző az imitátumok használata, valamint eleget tesznek-e az azzal kapcsolatos tájékoztatásnak. Kiderült, hogy az egységek csupán elenyésző részében használnak imitátum alapanyagokat, és közülük is volt, aki kifejezetten vegán termékekre szakosodott – áll a közleményben.
Hozzáfűzik, egy súlyosabb esetben kellett megsemmisíteni 50 kg húst, mert megszakadt a hűtési lánc.