Támogatásokról döntött a Kultúra, Civil Szervezetek és Városmarketing Bizottság (KCV) a július 27-ei ülésén. Nagyobb részben olyan kérelmekről, amelyeket már régebben benyújtottak egyesületek vagy civil szervezetek, de a bizottság a csökkentett éves keretéből nem tudta pártfogolni ezeket.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk már, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a közelmúltban négymillió forint kiegészítő támogatásban részesítette a KCV-t, így lehetősége nyílt újratárgyalni a kérelmeket. A döntéseket követően a Szekszárdi Gitár Egyesület juthat forráshoz, amelyikből tudja utófinanszírozni a XV. Borok és Húrok Fesztivált, de egy jubileumi rendezvényt, és a már szintén megtartott X. „Szekszárdi Magasiskola” Mészöly Miklós Irodalmi Akadémia és IV. Írói Mesterkurzus és Ifjúsági Írótábort is támogatta a bizottság.
Újként érkezett a Szekszárdi Fősővárosi Kör kérelme. Talán többen hallották már, hogy az Év Fája 2023 verseny döntőjébe jutott a szekszárdi remete berkenye. Nemrég filmet forgattak róla, amelyikkel népszerűsíteni szeretnék a fát, és arra buzdítani az embereket, hogy a szavazataikkal támogassák a megmérettetésben. Jelenleg is az első helyen áll a berkenye néhány száznyi szavazat különbséggel a második előtt.
Döntött a bizottság arról is, hogy annak érdekében, hogy elkészülhessen egy, a város életét támogató civil koncepció, más települések vezetését és humán vagy kulturális bizottságait is megkeresik, hogy lássák, milyen jó gyakorlatok léteznek másol. Ezt követően pedig szakember(eke)t kérnek fel a szekszárdi koncepció kidolgozására.
A megbeszélés végén pedig a Kultúra, Civil Szervezetek és Városmarketing Bizottság tagjai egyöntetűen támogatták két esetben a Szekszárd név használatát. Mostantól egy nyugdíjas egyesület élhet a lehetőséggel, illetve a jövőben helyi készítésű sörök címkéjén fogjuk látni a Szekszárd vagy szekszárdi feliratot.
Ezeken kívül egy jó hírről is beszámolt a KCV, amelyiknek nagyon sokan fognak örülni. Az egykor a Gemenc Hotel előtt álló ivó szarvas szobra – Götz János alkotása – a megújult belvárosi környezetben lesz látható hamarosan, az ezzel kapcsolatos egyeztetések és intézkedések elkezdődtek. A 2015-ben megrongált, népszerű szobrot Farkas Pál renoválja, és az elképzelés szerint a Wosinsky Mór Múzeum előtt fogja várni azokat, akik mintegy nyolc éve keresik és hiányolják az egykori helyéről az ivó szarvast.