Több mint 30 éve indult el a Hungária Kendo Kupa, amelyik idén új helyre költözött. A teljesen felújított és átalakított Orczy-kert területén található Nemzeti Közszolgálati Egyetem, vagy a régi nevén Ludovika volt a versenyhelyszín, ahol a szekszárdi Egle Luca újra dobogóra állhatott.
A kendo, vagyis a kard útja a vívás japán harcművészete. Hagyományosan megtervezett öltözetben és védőpáncélban gyakorolják, egy vagy két bambusz kardot forgatva fegyverként. A kendoban a mozgások különböznek az európai vívástól, mert eltérő a kard formája csakúgy, mint a mód, ahogyan azt használják. A nyugati stílusú vívástól eltérően a kendo vágásokat, illetve szúrásokat alkalmaz a sinai meghatározott élével és csúcsával.
Bizonyos becslések szerint közel nyolcmillió ember gyakorolja a kendot világszerte, közülük csupán Japánban körülbelül hétmillió. Ennek a sportágnak hódol a szekszárdi Egle Luca is, aki számos kiváló eredményét követően a XXX. Hungária Kendo Kupán a 18. életévüket betöltött nők mezőnyében második helyezést ért el. Szívből gratulálunk az eredményéhez!
EREDMÉNYEK
Gyermek 10-14 éves:
- hely: Flaviu Rechesan, Bushishindo-Ro
- hely: Krstić Vukašin, Kendo Klub Beograd
III. hely: Ana Vera Brandus, Bushishindo-Ro, III.hely: Vékony Botond,VSD-Dunakeszi
Fighting spirit: Johana Ziegelheimova, Sandomon-Cz, Fighting spirit: Béky Ezra, Hara Kendo-Bp.
Junior 15-17 éves:
- hely: Jiri Ziegelheim, Sandomon-Cz
- hely: Hans Härtl, Mumonkan-A
III. hely: Mia Murakami, Mumonkan-A, III.hely: Molnár Csongor, Mushin-Miskolc
Fighting spirit: Molnár Botond, Mushin-Miskolc Fighting spirit: Erik Sipos, Bushishindo-Ro
Kyu 1. dan és alattiak:
- hely: Jan Neumann, Sandomon-Cz
- hely: Jiri Ziegelheim, Sandomon-Cz
III. hely: Márton László, Bushido-Debrecen III. hely: Adam Bartošek, Kacubo-Cz
Fighting spirit: Kerecsenyi Tibor, Bushido-Debrecen Fighting spirit: Anton Wendrinsky, Kenshikan-A
Női felnőtt (18 életévet betöltött és a felettiek):
- hely: Mia Murakami, Mumonkan-A
- hely: Egle Luca, Hara Kendo-Bp.
III. hely: Biljana Stanojević, Kendo Klub Beograd, III.hely: Anikó Jakab, Bushishindo-Ro
Fighting spirit: Roza Jaki, Shubunkan-Slo Fighting spirit: Katarzyna Babińska, Warsaw Kendo Club-Pl
Férfi felnőtt (18 életévet betöltött és a felettiek):
- hely: Miloš Jovanović, Kendo Klub Beograd
- hely: Krzysztof Bosak, Warsaw Kendo Club-Pl
III. hely: Jean Carpentier, Kendo Klub Royal-Srb. III. hely: Komjáti Tamás, Hara Kendo-Bp.
Fighting spirit: Luka Srdoč, Kendo Klub Rijeka-Cro Fighting spirit: Puszti Dániel, Hara Kendo-Bp.
Csapatverseny:
- hely: Beograd A-Srb
- hely: Gregs Team-Mix
III. hely: MJKK-Mix III. hely: Mumonkan-A
Fighting spirit: Lukacs Marcell-Bp. Főnix Fighting spirit: Krzysztof Bosak, Warsaw Kendo Club-Pl