Idén is kiosztották a Spiel des Jahres nevű díjat, amelyik a társasjátékok között a legrangosabb elismerésnek számít. Az év játékának járó nagydíjat a Dorfromantik nyerte, amelyik az azonos nevű mobiljáték táblásított változata.
A nagydíjas játékban – Michael Palm és Lukas Zach alkotásában – egy falut építenek közösen a játékosok hatszögű lapokból. Az érdekessége, hogy nem lehet benne veszteni, legfeljebb kicsit kevesebb ponttal nyer a csapat. A „keményvonalas” társasjátékosoknak nem igazán tetszett már a jelölés sem, mert szerintük a Dorfromantik nem is igazán játék.
A kicsit összetettebb, és ínyenc játékosoknak szánt Kennerspiel des Jahres díjat a Challengers! nyerte el, amelyik Johannes Krenner és Markus Slawitschek társasjátéka. Ebben a játékban párokban csapnak össze a játékosok az általuk összerakott paklik lapjait használva. A lényeg a pakliépítésben van, mivel maga az összecsapás már elég automatikusan megy, és a szerencsének is bőven jut szerep benne.
A gyermekjátékok között Antonin Boccara és Yves Hirschfeld Mysterium Kids nevű társasa nyert, amelyikben egy játékos a jótékony szellem, aki a többi játékosnak próbál segíteni a kincs megtalálásában.
A két különdíjas: az Unlock! Game Adventures (Cyril Demaegd), illetve Unlock Kids: Detektivgeschichten (Cyril Demaegd, Marie és Wilfried Fort).