Az elmúlt hétvégén 20 ország 153 versenyzőjének összesen 26 csapata mérte össze tudását Szekszárdon és környékén, köztük több magyarnak is szurkolhattak a helyiek.
Mint ismert, július 14. és 16. között rendezték meg az Alisca Bau 49. Gemenc Nagydíjat. Arató Gábor versenyigazgató elmondta, hogy pénteken a prológgal vette kezdetét a kerékpárosok viadala. Két kilométer hosszúságú hegyi futammal startol az esemény, amely során a Kálvária kilátóhoz kellett feltekerniük a versenyzőknek. Idén cseh győzelem született, ugyanis Filip Reha, az ELKOV-Kasper versenyzője nyerte a futamot 3:45.35-ös idővel, megdöntve egy másodperccel Arató Dávid 2001-es pályacsúcsát.
A versenyigazgató felidézte, hogy szombat délután a rettentő forróság nehezítette a versenyzők dolgát az első szakaszon 177 kilométer hosszan. Mint mondta, végül nagyon nagy, közel 47 km/h-s átlagsebességet megtéve érkezett meg együtt a mezőny a szekszárdi befutóra, amit az olasz Simone Buda nyert meg és a második helyet szintén egy olasz versenyző csípte meg, amely hírrel egyébként a Gemenc Nagydíj a legnevesebb olasz kerékpáros hírportál címlapjára került.
A második szakasz vasárnap délelőtt rajtolt el, amely során négyszer kellett feltekerni a szálkai emelkedőre. Arató Gábortól megtudtuk, hogy az emelkedő és az ugyancsak nagy forróság megritkította a mezőnyt, több mint 20 versenyző adta fel ezt a megmérettetést és végül egy 15 fős szökés ért vissza, köztük magyar Kusztor Péter, aki eredményével megszerezte a legjobb magyarnak járó elismerést. A vasárnapi szakaszgyőztes végül Lukas Kubis lett.
Az Alisca Bau 49. Gemenc Nagydíjat az előző évek gyakorlatának megfelelően a Pálinkás Csaba Emlékverseny zárta vasárnap este, amelyet Lukas Kubis nyert meg.
A verseny részletes eredményei és bővebb információk elérhetők a Gemenc Nagydíj honlapján.