Vasárnap még forróbb nap várt a mezőnyre, mint szombaton. Béla király térről indult a mezőny, amely előtt 144 és fél kilométer állt. Szálka- Palatinca- Kismórágy- Várdomb karikát négyszer is megtette. A forróság ellenére a mezőny stabilan tartotta a 46 kilométeres óránkénti átlagot, sőt, egy kisebb csoport még egy szökést is bevállalt. Meglógnia igazából nem sikerült, hiszen a szökevények legnagyobb előnye is csak egy perc négy másodperc volt. Az elmenésben volt az Elkov- Kasper két bringása is, viszont az összetettet vezető csapattársuk, a cseh Filip Reha a mezőnyben ragadt. Így az elkovosok nem voltak érdekeltek a sietségben. Az ő passzivitásuknak is része volt abban, hogy az előny kilométerről kilométerre olvadt, a mezőny megette az elmenést. A sprintet a szlovák Lukas Kubis nyerte, második a cseh Tomas Jakoubek lett, a harmadik pedig a lengyel Marcin Budzinski. A második szakaszt három óra négy perc huszonnégy másodperc alatt tudta le a karaván.
Az Alisca Bau 49. Gemenc Nagydíj összetett versenyét a cseh Filip Reha nyerte, aki gyakorlatilag a péntek esti prológnak köszönhette kék trikóját, hiszen az egyenkénti előfutamon szerzett két másodperces előnyéből tudott gazdálkodni. Az összetett második az ausztrál Dylan Hopkins lett, a harmadik helynek a vasárnapi szakaszgyőztes szlovák Lukas Kubis örülhetett. Reha vihette haza a legjobb huszonhárom éven aluli versenyzőmnek járó fehér trikót is. A sprintversenyt a szombati szakasz győztese, az olasz Simone Buda nyerte. A hegyimenőnek járó pöttyös trikó is Olaszországba került Riccardo Verzának köszönhetően. Lekerült a legjobb magyar versenyzőnek járó piros- fehér zöld trikó Filutás Viktorról a zárónapon, Kusztor Péter összetettben éppen, hogy kiszorult a TOP tízből, a tizenharmadik helyen zárta a nagydíjat.
Forrás: gemencgp.hu