Csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jövő évi munkaszüneti napokról szóló rendelete. Kiderült, hogy 2024-ben öt háromnapos, egy négynapos és egy hatnapos hosszú hétvégére számíthatunk.
A rendeletben az szerepel, hogy jövőre összesen hét hosszú hétvégét élvezhetünk majd, ezek közül öt háromnapos lesz, kettő pedig ennél is hosszabb, mert augusztus huszadika 2024-ben keddi napra esik, de a rendelet szerint a hétfőt is megkapjuk, így az ünnep miatti hétvége négynapos lesz. A szerdára és csütörtökre eső karácsonyhoz pedig hozzácsapták a keddet és a pénteket (24. és 27.), így a karácsonyi pihenés 2024-ben jó hosszú, egészen pontosan hatnapos lesz.
A pluszba kapott munkaszüneti napokat természetesen le kell dolgozni majd. Az augusztus 20-át megelőző hétfőt augusztus 3-án, szombaton, a karácsonyi pihenőt pedig december 7-én és 14-én, ami lehet, hogy „rosszul fog esni”, mert két egymást követő hét szombatján is iskolába és dolgozni kell majd menni a gyerekeknek és a felnőtteknek.
Háromnapos hétvége lesz egyébként húsvét és pünkösd, valamint újév napja is, amelyik 2024-ben hétfőre esik. Március 15., ami péntekre, továbbá november 1. (mindenszentek), ami szintén pénteki napon lesz, pont így jár. Május 1. és október 23. viszont jövőre szerdára esik, így hosszú hétvégét sajnos nem, de egy hét közepi pihenőnapot ebben az esetben is kapni fogunk.