Lidl létesülhet a központban, amely parkolóhelyek létrehozásának kötelezettségével bír, ám ezeket „megváltotta” az áruház.
Július 6-án, csütörtökön 17 óra 30 perckor képviselői fórumot szervez Murvai Árpád, Szekszárd 6. számú választókerületének önkormányzati képviselője az Arany János utca 23-25 szám alatt.
Mint ismert, a képviselő itt tartja képviselői fogadóóráit, ezúttal is erre kerül sor, azonban rendhagyónak számít. Rendhagyó elsősorban azért, mert a fogadóórára nemcsak a körzetben lakókat, hanem máshol élő szekszárdiakat is várnak, a megbeszélni kívánt problémák ugyanis őket is érinthetik.
– A Domus áruházként ismert épület új tulajdonossal fog tovább működni, legalábbis polgármester úr szerződése szerint, ide a Lidl fog beköltözni. A gond ezzel az, hogy parkolóhelyet „nem hoz magával” ez a cég, hanem úgynevezett megváltással – magyarul kifizetve – megváltotta a számára egyébként törvényileg kötelező 78 parkolóhelyet. Na de itt nincs 78 parkolóhely, mert ugyanezen parkolóhelyekre szekszárdi lakosok már váltottak ki parkolókártyát. Ez súlyos gond – fogalmazott megkeresésünkre a körzet képviselője.
Hozzátette, hogy összesen hét „bajságtól” vérzik az említett, és már aláírt, a polgármester által szentesített szerződés.
– Ezt szeretném a szekszárdi polgárokkal, a választókerületben lakókkal, az érintettekkel egyeztetni, megbeszélni és kialakítani egy olyan véleményt, amely talán ezt a szerződést módosíthatja, vagy az életbe lépését meg is akadályozhatja. Mindenkit érdeklődésel várok és mindenki véleményére számítok – zárta mondandóját Murvai Árpád.
Amint arról korábban már beszámoltunk, az említett szerződés a közgyűlés legutóbbi rendes ülésén is napirendre került, ahol elhangzott, hogy a most nyilvánosságra került irat életbe lépésével még tovább súlyosbodhatnak a parkolási problémák egy olyan városrészen, ahol egyébként is gondot jelent ez.
Az Ács Rezső polgármester által aláírt dokumentumban foglaltakat egyébként korábban sem a városvezetés nem tárgyalta, de a lakosságot sem tájékoztatták. Az irat szerint az áruház a 78 darab parkolóhely darabját egymillió forintért „váltotta meg”, amely körülbelül egyharmada annak az összegnek, amelyet egyébként ezek létesítésére kellene költenie.
A közgyűlés végül arról döntött, hogy a szerződés felülvizsgálatának kérésével fordul a Tolna Vármegyei Kormányhivatalhoz.