A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai közleménye szerint egy mozdonyvezető tett bejelentést még júniusban, miszerint egy férfi az 50-es vasúti mellékvonal Hidas-Bonyhád és Bátaszék közötti szakaszán a vasúti síneken feküdt, és csak a vonat vészjelzésére hagyta el a vasúti pályát.
A helyszínre érkező rendőröknek a fiatal azt mondta, hogy korábban nagyobb mennyiségű tömény italt és sört fogyasztott, majd a vasúti sínek mellett elindult haza, de útközben leült pihenni és elaludt. Arra ébredt fel, hogy egy vonat hangosan dudál, ekkor hirtelen lelépett a sínekről és a bokros területre esett, könnyebben meg is sérült. A férfival az egyenruhások szondát is fújattak, mely igen magas értéket mutatott.
A közleményből kiderül, hogy a rendőri intézkedés miatt a vonat nem tudott továbbmenni, ezért utasait busszal vitték el célállomásukra.
Ismertetik, hogy az érintett pályaszakaszon később közlekedő egyik vonat csaknem 100 percet késett az eset miatt.
Tájékoztatnak, hogy a 25 éves bátaszéki fiatallal szemben vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult eljárás. Mint fogalmaznak, gyanúsítotti kihallgatása során őszinte beismerő vallomást tett.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai gyorsított eljárásban befejezték az ügy vizsgálatát, és bíróság elé állítási javaslattal megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.