Az önkormányzat Erzsébet-táborokba várja az iskolásokat július 1-jétől.
Egyre népszerűbbek az önkormányzat által szervezett nyári táborok Szekszárdon. Az idei programokról a Babits Mihály Kulturális Központban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
Gyurkovics János, a város alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy egyre nagyobb az érdeklődés, és a város évek óta sikeresen meg tud felelni az elvárásoknak. Azt is elmondta, hogy a férőhelyek szinte már tavasszal betelnek.
Majnay Gábor, a polgármesteri hivatal Humán osztályának a vezetője elmondta, hogy a vonatkozó törvény szerint az önkormányzat feladata a nyári szünetben a gyermekek napközbeni felügyeletét biztosítani azoknak, akik ezt kérik. A szekszárdi önkormányzat a tankerülettel kötött megállapodást arról, hogy az iskolai nyitvatartás ideje alatt az intézmények ellátják a felügyeletet, július 1. és augusztus 20. között viszont ez már az önkormányzat szervezésében valósul meg – olvasható a város kiemelt hírében.
2023-ban az előző évekhez képest is több szülő jelezte a gyermeke részvételi szándékát a táborokban, már az első héten több mint 150 általános iskolás vesz részt a programokon.
Kiderült a tájékoztatón, hogy a város a Babits Mihály Kulturális Központ segítségével sikeresen pályázott az Erzsébet-táborra, így 60 gyermek 7 héten át, napi négyszeri étkezés mellett, környezeti neveléssel, természetvédelemmel, egészségügyi neveléssel, népműveléssel, kézművességgel és sporttal kapcsolatos szakmai programokon vehet részt, de kirándulásokkal is „megkínálják” a táborozókat.
A 60 főnek a részvétel térítésmentes, a többi gyermeknek az étkezésért napi jelképes 900 forint térítési díjat kell fizetnie, a szakmai programok többletköltségét pedig az önkormányzat biztosítja, így mindenki egyforma feltételekkel vehet részt a táborokban. A lebonyolításban a Garay, a Babits, a Dienes és a Baka iskola is részt vesz.
Tájékoztatnak arról is, hogy hasonló feltételekkel szintén Erzsébet-tábort szervez a város Humánszolgáltató Központja is. Tolácziné Varga Zsuzsanna igazgató elmondta, hogy ők négy hét alatt 120 gyermeknek tudnak színes programokat kínálni. Kirándulnak Szálkára, Bátára, Óbányára, megismerkednek Szekszárd nevezetességeivel, és még számtalan foglalkozáson keresztül igyekeznek emlékezetes élményt nyújtani a szekszárdi és környékbeli gyerekeknek.