Véget ért a „Május a vérnyomásmérés hónapja” elnevezésű országos vérnyomásmérő kampány.
A Magyar Hipertónia Társaság (MHT) a múlt héten tartotta meg az értékelő ülését, amelyiken Járai Zoltán professzor, a szervezet elnöke ismertette az országos eredményeket. Országszerte közel 3000 mérést hajtottak végre a hónap folyamán, amelyikből 1600-at a szekszárdi kórház és társszervezetei végeztek el. Ezzel az eredménnyel – megduplázva a tavalyi sikereket – újra első helyezést ért el a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház.
Ahogyan az intézmény honlapján olvasható, az a hatalmas munka, amit a kórház és a rendelőintézet dolgozói az Egészségfejlesztési Irodával, a rendelőintézetben működő Ezüst Kígyó Gyógyszertár dolgozóival, valamint a Tolna Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának a munkatársaival közösen elvégeztek, fényes sikert aratott. Cégeknél, vidéki helyszíneken, idősotthonokban, rendőrségnél, vízműnél, a kormányhivatalnál, a rendelőintézetben és a szekszárdi kórház osztályain is mérték az elmúlt hónap folyamán a hozzájuk betérő, náluk megforduló emberek vérnyomását.
Ebben a kampányban nem a betegek vérnyomását kellett megmérni. Az volt a lényeg, hogy bárki, aki az utunkba kerül, önként betér hozzánk, annak mérjük meg a vérnyomását. Senkinél nem lehet tudni, hogy nem lappang-e már a hipertóniája, amelyet néma gyilkosnak is szokás nevezni. A magas vérnyomás a legnagyobb közellenségünk, a legnagobb halálozási rátájú betegség. A világon évente 10 millió halálesetet okoz. Nagyon sokáig nincs semmiféle tünete, amikor pedig már van, az rögtön egy komoly szövődmény, egy agyvérzés, infarktus, vagy egy végzetes aortarepedés – sorolta dr. Benczúr Béla kardiológus, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház I. Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa, hipertónia- és koleszterinspecialista.
Kiderült az is, hogy a szűrési akción sokan fennakadtak, a három egymás utáni magas értékkel egyértelműen kiderült a hipertóniabetegségük. Ezekben az esetekben vérnyomásnaplót ajándékoztak a munkatársak a kampányban résztvevőknek, és kérték őket, hogy vezessék pár hétig, mérjék otthon a vérnyomásukat a betanított módszer alapján, és a gyógyulásuk érdekében keressék fel a kezelőorvosukat.
A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Kardiológiai Osztályának ambulanciája a tavalyihoz hasonlóan idén is kiérdemelte a hipertóniai centrum címet az itt folyó magas szintű tevékenység, tudás, apparátus és műszerezettség okán. A Magyar Hipertóniai Társaság minden ötven feltöltött adat után egy darab vérnyomásmérőt ad ajándékba, ez pedig 2023-ban több mint 30 új vérnyomásmérőt jelent a Tolna Vármegyei Balassa János Kórháznak.