Ezúttal Gulyás Gergelyhez és Szentkirályi Alexandrához Varga Mihály is csatlakozott.
A mai kormányinfő fő témája a 2024-es költségvetés, a főbb számokról Varga Mihály pénzügyminiszter ad tájékoztatás.
Varga Mihály pénzügyminiszter azzal kezdett a kormányinfón, hogy „háborús időket élünk, ingatag a világgazdasági környezet, az elhúzódó háború hatásai érintik Magyarországot”. Kiemelte: ennek alapján terveztek. Az eddigi eredményeket nem hagyják veszni – tette hozzá. Az ország gazdasági és fizikia biztonságát garantálja a büdzsé, fenntartják a rezsivéelmi rendzser. A védelem költségvetése a 2024-es – közölte.
Maradnak a családvédelmi intézkedések. Megőrzi a nyugdíjak értéket, és marad a 13. havi nyugdíj is – mondta Varga Mihály. A magyar költségvetésnek arra kell felkészülnie, hogy a háború nem fog befejeződni, az ország fizikai biztonságának a megerősítése mindennél fontosabb. A honvédelmi alap megmarad és 1300 milliárd forint felett lesz az alap kiadása. Így a honvédelmi kiadások meghaladják a GDP 2 százalékát. Magyarország ki akar maradni a háborúból! – mondta Varga Mihály.
4 százalékos bővülés lehet jövőre: A brüsszeli elhibázott szankciós politika miatt a magas energiaárak fennmaradtak. A rezsivédelmi alap is megmarad, mivel a magyarok fizetik a legalacsonyabb árat Európában – fejtette ki Varga Mihály. Az ország védelméhez járuljanak hozzá azok a szektorok, amelyek extraprofitot érnek el. 2024-ben egyébként megkezdődik az extraprofit-adók kivezetése. Varga Mihály közölte, 2022-ben is jól teljesített a gazdaság, és a kormány célja idén, hogy a növekedés folytatódjon. 2023-ban 1,5 százalék, míg 2024-ben ennél jóval magasabb 4 százalékos bővülés jöhet – tette hozzá.
Hat százalék lehet 2024-ben az infláció: A költségvetés konszolidációja folytatódik, és jövőre 3 százalék alatti lesz az államháztartás hiánya. Az államadósság esetében további csökkenést vár a kormány – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter közölte, hogy éves szinten 6 százalék lehet az infláció.
Marad az inflációkövető nyugdíjemelés, és a 13. havi nyugdíj: 255 milliárdos tartalékkal rendelkezik majd a jövő évi költségvetés – jelentette be Varga Mihály. Továbbra is biztosítja a kabinet jövőre az egyik legkedvezőb adórendszerét.
Több mint 3,5 szer több jut családtámogatásra, mint 2010-ben. A nyugdíjasok esetében marad az inflációkövető emelés, és a 13. havi nyugdíj – tette hozzá.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 2 fontos dolgot emelt ki!
1. – Megjelentek az EB országspecifikus ajánlásai. Magyarország fontosnak tartja azt a célt, hogy a költségvetési hiányt csökkenteni tudjuk – mondta. Magyarország egyedülálló abban, hogy a választási évben is hiányt tudott csökkenteni. Nem mindegy, hogy miként érjük el ezt a célt, ezért a rezsicsökkentés megszüntetésére tett EB-javaslatot elutasítjuk. Hiába szerepel az ajánlásban, hogy 2023-ban ezt vezesse ki. A hiánycsökkentésre képesek vagyunk anélkül is, hogy kövessük a tanácsot – mondta Gulyás Gergely.
2. – Kondicionalitási eljárás: lezárható bármikor, ez azonban a Magyarországnak járó költségvetési pénzeket csak nagyon kis részben érinti – mondta Gulyás Gergely. A feltételeknek eleget tettünk, az igazságszolgáltatási reformban megegyeztünk. Külön kell választani a kondicionlaitási eljárást, és külön kell választani a költségvetési pénzek kérdését. Ha nem szabnának újabb és újabb feltételeket, az eljárást már rég lezárhattuk volna. Június-júliusban már küldhetjük a számlákat – közölte.