A Szekszárdi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 25 éves férfi ellen, közölte csütörtökön a Tolna Vármegyei Főügyészség.
Ismertetik, hogy a vádlott még 2022. július 17-én Tolna vármegye egyik strandján szórakozott barátaival, amely összejövetelen a sértett is jelen volt. A közlemény szerint részben a sértett ittassága miatt a férfi és a vádlott egymással összeszólalkoztak. A vádlott mellkason rúgta a sértettet, aki a földre került, a vádlott pedig a mellkasára térdelve kétszer ököllel arcon ütötte, majd egyszer mellkason ütötte.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, egy foga is eltört.
A bántalmazás módjára, körülményeire, illetve a célzott testtájakra tekintettel azonban súlyosabb sérülés kialakulásának lehetősége is fennállt, mely akár bordatörésben, esetleg az arc vagy az orrcsont törésében, vagy több fog törésében is megnyilvánulhatott volna – olvasható a közleményben.
Mint írják, a büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.