Tízezrek vonultak fel megyeszerte vasárnap a májusi zászlók és transzparensek alatt.
Ünnepelték a harminckilencedik szabad május elsejét. Ott meneteltek a sorokban néhányan azok közül is, akik az elsőn is részt vettek, de a fölvonulók túlnyomó többségét már a „békeviselt nemzedék” adta, akik ezen a napon is hitet tettek a béke megvédésére, a szocializmus építése feladatainak megvalósítása mellett. Erőt, bizakodást, elszántságot sugárzott a májusi seregszemle.
Az ilyenkor már hagyományos üdvözlő mondatok után délelőtt fél tízkor indult meg a menet a szekszárdi vasútállomás irányából a Mártírok terén felállított díszemelvény felé, amelyen ekkor már elfoglalták a helyüket a munkában élen járók, a város társadalmi életének kiemelkedő személyiségei.
A menetet kisdobosok és úttörők társaságában K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára, Horváth József, az SZMT vezető titkára, valamint a megye és a város más vezető személyiségei nyitották meg.
Az is hagyomány már, hogy az iskolások mennek az élen, őket követik a kitüntetett vállalatok, szövetkezetek, majd az egyéb üzemek, intézmények dolgozói.
Ilyenkor látszik meg, hogy Szekszárd iskolaváros, a vasárnap felvonult diákok száma tizenegyezer volt.
…
Olyanok becslése szerint, akik minden szekszárdi felvonuláson részt vettek, mióta szabad a május elseje, mintegy huszonötezer ember vonult végig a Hunyadi utcán és a Mártírok terén. Oldott hangulat, valóban a tavasz legszebb hónapjához méltó ünnepélyesség, ugyanakkor fegyelmezettség, de minden merevség híján. Ez jellemezte a felvonulást ugyanúgy, mint annak végeztével a szórakozó embereket.
Többen kijelentették – közéjük tartozik a beszámoló szerzője is –, talán még egyszer sem volt ilyen hangulatos, ilyen tarka, de minden cifraságot nélkülöző a májusi ünnep délelőttje a megyeszékhelyen.
Látványos, minden elismerést megérdemlően szép volt a felvonulás záróképe, amelyet a Garay Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola, az Egészségügyi és a Kereskedelmi Szakközépiskola diáklányai mutattak be.
Délután különböző kulturális és sportrendezvények tették színessé a nap programját, a városgazdálkodási vállalat dolgozói pedig vidám majálison szórakoztak a Csörge-tó mellett.
Azt nem tudni, hogy ki írta ezeket a sorokat, de a lelkes tudósítás a Tolna Megyei Népújság 1983. május 3-ai számában jelent meg. Mi pedig az ANTRITT RETRO-ban újra felidéztünk egy régi, és most nem 30, hanem 40 évvel ezelőtti történetet. Akinek tetszett, ne rejtse a véleményét véka alá, aki pedig az egész elolvasása nélkül elkezd summás véleményeket írni az „emlékezés” alá, az vessen magára! 😊
Az eredeti írás forrása: Tolna Megyei Népújság (1983. május 3., XXXIII. évfolyam, 103. szám), a cím fölött a felszólítással: Világ proletárjai, egyesüljetek!