A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy Szekszárdon és Bonyhádon egy 57 éves és egy 34 éves férfit fogtak el összehangolt akció keretében, a Terrorelhárítási Központ munkatársai és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói A férfiakat különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítanak.
Közlik, hogy még 2022 nyarán indult büntetőeljárás a Szekszárdi Rendőrkapitányságon, mert feljelentést tett egy autó bérbeadással foglalkozó cég képviselője, és az ügyben felmerült a nagyobb értékre elkövetett csalás gyanúja. Az esetet egy újabbal egyesítették, amelyben hasonló jellegű bűncselekmény miatt folytatattak. A cselekmény súlyára való tekintettel a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság átvette a nyomozást és jelenleg különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntett és más súlyos bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.
Mint írják, egy, az esettel összefüggésbe hozható 43 éves budapesti férfit korábban, más ügy miatt már letartóztatott a bíróság. A bűnbanda tagjai fiktív szerződéskötések által jutottak nagy értékű autókhoz és ingatlanokhoz.
Március 29-én a Tolna vármegyei rendőrök közreműködésével a Terrorelhárítási Központ munkatársai Szekszárdon és Bonyhádon is elfogtak egy-egy férfit, apát és fiát, a cselekmények főszervezőit.
Számos ingatlanban, több ügyvédi irodában is kutatást tartottak Tolna vármegyei rendőrei, ahol a sok dokumentum mellett készpénz, ingatlanok és autók is zár alá kerültek.
A közleményből kiderül, hogy ez idáig öt darab, közel 120 millió forint értékű gépkocsit, több mint 11 millió összegben valutát és forintot foglaltak le a nyomozók és zár alá vettek egy közel 300 millió forint értékű ingatlant is. Ezen túlmenően mindkét kábítószergyanús anyagot is előkerültek a kutatások során, valamint az 57 éves férfi lakásán két fegyvert vagy annak utánzatát is lefoglalták. A nyomozók továbbá bankszámlákat és bérelt széfeket is zároltak.
A férfiakat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására is. Az eljárás során vizsgálják továbbá, hogy a szervezett csalásnak további résztvevői vannak-e.