A Bátaszéki úton történt a baleset, hétfő délután.
A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte az elmúlt órában, miszerint összeütközött három személyautó Szekszárdon, a Bátaszéki úton. Tájékoztatnak, hogy a szekszárdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság információi szerint március 27-én 15 óra 41 perc körül jelentették a balesetet. Az eddigi adatok szerint három autó ütközött össz az 56-os főút 7-es kilométerszelvénye közelében.
Mint írják, egy személygépkocsi vezetője balra akart kanyarodni a főútról egy mellékútra, emiatt lassított. A mögötte haladó autós szintén lassított, azonban a hátul érkező jármű vezetője már nem tudott megállni. A balesetnek sérültje is van.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon, a forgalmat rendőrök irányítják. Az arra közlekedőket kérik, hogy fokozott óvatossággal haladjanak.