A Tolna Vármegyei rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint a Bátaszéknél történt balesetben öten súlyosan megsérültek, míg egy gyerek könnyebben.
Tájékoztatnak, hogy március 25-én délután fél kettőkor érkezett bejelentés balesetről, miszerint egy 29 éves bátaszéki férfi közlekedett autóval Bonyhád felé az 5603-as úton. A sofőrön kívül az autóban utazott élettársa, a hátsó ülésen pedig egy 3 éves, egy 8 éves és egy 9 éves gyerek. A gyerekek közül senki nem ült gyermekbiztonsági rendszerben, és a biztonsági övük sem volt bekapcsolva.
A közlemény szerint a baleset során az autó vezetője egy jobbos kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szabályos közlekedő Toyota elejének, majd oldalára borult. Mint írják, a balesetkor kizárólag a vétlen autó sofőrje használta az övét.
A helyszínre több mentőhelikopter is érkezett, ugyanis a gyermekek közül egyikük könnyebben, míg mindenki másnak súlyos sérülései lettek.
A rendőrség továbbra is felhívja a figyelmet, hogy a passzív biztonsági eszközök használata életet menthet! Kérnek minden közlekedőt, hogy használják biztonsági övüket, gyermeküket pedig rögzítsék gyermekbiztonsági rendszerbe, ugyanis mint ismert, az esetlegesen bekövetkező baleset súlyosságának a mértéke csökkenthető, ha ezeket az eszközöket tudatosan használjuk.
Hozzáteszik, hogy a napokban indított országos baleset-megelőzési kampányt a rendőrség „CSATLAKOZZ” elnevezéssel, amelyben felhívja a figyelmet a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára, azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára.