Család, építészet, zene – 30 évvel ezelőtt hunyt el Lőrinczy Gyula

A szekszárdi főiskola tervezője 1932 őszén született az erdélyi Medgyesen, Szeben megyében. A Szekszárdi Jazz Quartet alapító tagja harminc éve nem zenél már nekünk, 1993. február 27-én egy sétája végén betért idős barátjához, Franci bácsihoz, ahol az előző esztendőkben meggyötört szíve úgy döntött, hogy ennyi adatott. Azóta a mennyországban mondja az időközben köré gyűlt zenésztársaknak: Öcsikém! Muzsikáljunk egyet!

Lőrinczy Gyula nagycsaládban cseperedett, az elemi iskoláit Erdélyben kezdte, egy német nyelvű intézményben. 7-8 éves lehetett, amikor az iskolaablakon kiszűrődő hegedűszóban gyönyörködött, és a zenére fogékony fiút behívta a tanár, aki – felfedezve, hogy van hozzá hallása és tehetsége – hangszert adott a kezébe, és elkezdte tanítani őt hegedűn.

A történelem alakulása miatt a családja az akkoriban magyar földön lévő Kolozsvárra, ezt követően pedig a háború elől menekülve Esztergomba települt. A középiskolát a Duna-parti városban kezdte, majd a második év már Bonyhádon találta, és a völgységi gimnáziumban szerzett érettségit 1952-ben. Öt év múlva vehette át az építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen. Egy rövid pécsi kitérőt követően 1958-tól a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalat munkatársa, csoport- és szakosztályvezetője, idővel pedig építész szakfőmérnöke lett. 1962-ben tagja lett a Magyar Építőművészek Szövetségének. A Székely-Németh Gabriellával kötött házasságából három lánya született. A feleségével, Babival a magánéletben és a munkában is egymást segítették.

Az élete három alappillére a család, az építészet és a zene volt. Kettőt ezekből a szekszárdi emberek számára is láthatóvá, hallhatóvá és érezhetővé tett. A munkáját dicsérte a megyeszékhelyen több hivatali épület és sorház, az új pedagógiai főiskola épülete, az egykori Úttörőház (később Gyermekek Háza, majd katolikus iskola), de családi házakat is tervezett. Az Augusz-ház felújítását is ő vezényelte. A munkásságáért Ifjúsági Nívódíjban és Városi Építészeti Nívódíjban részesült. Az általa tervezett Táncsics utcai sorház elnyerte az Év lakóháza címet. Számos szakmai publikációja jelent meg a Magyar Építőművészet és a Műszaki Tervezés folyóiratokban. Az 1987 végén bekövetkezett infarktusa miatt ’88-ban nyugállományba vonult, de a tervezői munkáját otthon is folytatta.

A zene is a szenvedélye volt, több hangszeren játszott, ahogyan ő fogalmazott, aki megtanul hegedülni, annak könnyebb dolga van a többivel, a nagybőgő pedig nagyon hasonlít a hegedűhöz. Igen, a szekszárdiak nagybőgősként ismerték meg Lőrinczy Gyulát, aki a Szekszárdi Jazz Quartet tagjaként írta be a nevét a helyi és az országos zenetörténetbe. Ahogyan az egyik kiadványon található bemutatkozásukban olvasható: „dr. Kelemen Endre, aki 1981-ig zongoristaként, ma a vibrafon mellől, mint kiváló zenész és szerző vesz részt a jazz-muzsika kikapcsolódást, oldást és újrateremtést nyújtó közös élményében. A zongorista 1981-től a jelentős elismeréssel Szegedről érkezett dr. Hulin István. Kiváló improvizációs készsége és zeneszerzői képessége révén nagy értéke a jazz-kvartettnek. Lőrinczy Gyula a bőgő mellől adja a jazz világában nélkülözhetetlen bensőséget, a tónust, a zenei cinkosságot, amely hat és visszahat egész muzsikálásukra. Mindehhez a biztonságot dr. Radnai Tibor, a dobok szakavatott zenésze adja. A kitűnően együtt gondolkodó kvartett egyéni értékei a saját szerzeményekben rendkívül jól érvényesülnek.”

1989-ig játszottak együtt, Radnai elvesztését követően Soponyai József ült a dobok mögé, ez a csapat 1993-ig, Lőrinczy haláláig muzsikált egymással vállvetve.

Akik ismerték a szekszárdi bőgős jazz-zenész-építészt, szerény, kedves, segítőkész, roppant közvetlen, mindenkivel tegeződő (és mindenkit „Öcsikém”-nek szólító), gondoskodó természetű, roppant munkabírású, és mindig a megoldásokat kereső embernek tartották. Egyengette a családja életét, igazgatta a mérnökcsapatot a munkahelyén és a szabadidejében, a zenésztársaival pedig megmutatta Szekszárdnak, hogy a nagy tradíciókkal rendelkező komolyzenélés mellett van helye a könnyűzenének is a megyeszékhelyen. Akik hallották az együttest, és benne a nagybőgős Lőrinczy Gyulát, azok számára evidenciává vált a következő néhány szó: a koncertjeik Szekszárd zenei életében, és a hazai jazz számára is ünnepnek számítottak.

A Szekszárdi Jazz Quartet játszott a Babits színháztermében, nyaranta a Vármegyeháza udvarán, ott voltak a hazai jazz-fesztiválokon, többször zenéltek Budapesten, a Magyar Rádió Márványtermében, de volt koncertjük a Nemzeti Színházban, a Szépművészeti Múzeumban, és felléptek külföldön, muzsikáltak Lengyelországban, Angliában és Franciaországban. Mindeközben sorra készültek a hanglemezeik is.

Aztán jött a szívinfarktus… Lőrinczy Gyula azonban nem takarta le a tervezőasztalát, és nem állította a sarokba a bőgőjét. Bár az orvosai nem sok jóval kecsegtették, és nem is igazán hittek abban, hogy teljes életet tud élni, ő hamar megcáfolta ezt. Ebben segítette őt az Istenben megerősödött hite, amelyet mélyen megélt. Ahogyan a lánya, Györgyi megfogalmazta: „Apu az utolsó pár évében lehetőséget kapott Istentől arra, hogy vele személyes közösségben, közelségben, kapcsolatban éljen, alkosson, sőt menjen el a földi életből úgy, hogy még az utolsó szavaival is egy idős bácsit buzdított, bátorított. Minden orvosi lelet, kórkép, utasítás ellenére az élete erejében, és nem párnák közt… Azt mondták az orvosok, hogy az ő szívének a nagy része elhalt az infarktusok miatt, így ő természetes módon már nem élhetett volna aktív életet. Neki azonban olyan nagy szíve volt, hogy még így is maradt bőven, mondták többen is, és bebizonyosodott, hogy csodák léteznek, amire Apu élő példa volt.”

Lőrinczy Gyula több talentumot kapott, és a nem túl hosszúra szabott élete során ezekkel kitűnően sáfárkodott. A közösségi léte pedig példaképpé emelte őt a szekszárdiak számára, akik ma is a házai és épületei között barangolnak, és – a kiváló ember szellemét felidézve – alkalmanként a zenéjét hallgatják. A fiatal jazz-muzsikusok pedig a zenei örökségét tiszteletben tartva folytatják annak a szekszárdinak a munkáját, akire a halála évfordulóján, február 27-én emlékezünk mi is…