Mint ismert, a Szekszárdi Kutyamenhelyen folyamatosan 220-230 ebről gondoskodnak az ott dolgozók.
Bár az adományozók sem szűkmarkúak, ennek ellenére ismét felhívással élnek az állatbarátok irányába, ugyanis vészesen fogy a menhely eledelkészlete, tájékoztatott megkeresésünkre Fiáth Szilvia, a menhely vezetője.
Elmondta, hogy számos pályázaton vettek részt sikeresen, emellett egy svájci egyesülettől is 600 kilogrammnyi tápot kaptak adományként, azonban a hideg téli napokon a kutyák jóval több táplálékot fogyasztanak, mint általában, így gyorsabban is fogy ezekben a napokban.
– Pénteken vásároltunk 500 kilogramm kutyatápot az adományokból. Nagyon szívesen fogadjuk, amennyiben bárki lehetőségeihez mérten kutyaeledellel tud segíteni. Adományozni tudnak hétköznap reggel 8:00-tól 15:30-ig, és szombaton is szeretettel várjuk a segíteni szándékozókat. Elsősorban felnőtt kutyáknak való tápot várunk. Természetesen soha nem fog előfordulni, hogy a kutyák hiányt szenvedjenek, úgyhogy ha éppen nincs elegendő kutyatápunk, akkor értelemszerűen mindig beszerezzük ezt a boltból – fűzte hozzá Fiáth Szilvia.
A továbbiakban felhívta a figyelmet, hogy a kutyamenhely ismét egy internetes szavazáson vesz részt, melynek a tétje ezúttal 400 ezer forint, amiből szállítóboxokat szeretnének vásárolni. Az online szavazás március 5-éig tart, további részletek pedig elérhetőek a Szekszárdi Kutyamenhely Facebook-oldalán.