Mint ismert, Szekszárd déli városrészén még 2021 őszén vette kezdetét az elmúlt évtizedek legnagyobb szekszárdi lakóingatlan-fejlesztése. Január 25-én nyílt nap keretén belül várták az érdeklődőket.
Tóth Gergely, a kivitelező Real Estate Kft. ügyvezetője a nyílt napot megelőző tájékoztatón részletezte, hogy az építkezés első ütemében három lakóépület készül el. Elmondta, hogy a beruházás előkészületeit még 2019-ben kezdték el és Szekszárd városával közösen tudták kialakítani a projekt koncepcióját, hogy az elkészülő lakópark mindenképpen beleilleszkedjen a környezetébe, épp ezért volt fontos a „zöld szempont” is.
– Ugye tavaly „kinőttek a házak a földből”, és most itt állunk az első épülettömbben, aminek a műszaki átadása február végén fog megtörténni. Bízunk benne, hogy tavasszal, nyár elején be is tudnak költözni a lakók – fűzte hozzá Tóth Gergely. Kitért rá, hogy a második épülettömb műszaki átadása augusztusban, míg a harmadik épülettömb műszaki átadását decemberre tervezik. Az első három épület átadásával pedig befejeződik a beruházás első üteme, a második ütem részeként újabb három épülettömb készül majd el, ennek a tervezése még folyamatban van.
A Real Estate Kft. ügyvezetője szót ejtett arról is, hogy az első épülettömb lakásai javarészt elkeltek már. Kiemelte, hogy a lakások energetikai szempontból BB besorolásúak.
– Hőszivattyús rendszerrel fűtjük a lakásokat, ami azt jelenti, hogy nagyon jó energiahatékonyságot tudunk elérni. Külön szabályozhatóak a szobák is, és nem mellesleg a fűtési idényben a H tarifa alkalmazható a mi fűtésünkön, ami jelenleg 23,5 forint kilowatt per óra, ami a legalacsonyabb az összes fűtési mód közül. Háromréteges ablakok vannak, kiemelt hőszigetelés, tehát egy nagyon nagyon alacsony energiaigényű lakásokról van szó – hangsúlyozta Tóth Gergely.
Simon Andrea, az értékesítést végző immo1 Ingatlanközvetítő Iroda tulajdonosa kitért rá, hogy az itt lakók kényelmét szolgálhatják a választható erkélyes lakások, a lift, parkoló, egyéni tároló, de ezen felül játszótér is kialakításra kerül majd az épülettömb mellett.
A Városkapu Lakópark első ütemében három épülettömb készül el, tömbönként 19 lakással.