Tolna megye útjain január 18-án kilenc anyagi káros baleset történt, derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményéből.
Szekszárd térségében három baleset is történt. Egyik alkalommal az 56-os főúton Bátaszék és Várdomb között a délelőtti órákban egy autós nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó teherautó mögött, és hátulról nekiütközött.
Egy másik baleset Szekszárdon a Rákóczi utca és a Parászta utca kereszteződésében történt, amikor egy autós a Rákóczi utcára akart kanyarodni, de az Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla jelzése ellenére nem adott elsőbbséget egy másik kocsinak, így összeütköztek. A vétlen autós ezt követően még egy másik kocsinak is nekiütközött.
Dombóvár térségében is három anyagi káros baleset történt az elmúlt 24 órában.
Az egyik balesetet során egy ismeretlen autós egy dombóvári telephelyről történő kiállás során nekiment egy ott parkoló autó elejének, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.
Szerdán Tamási térségében is történt két baleset. Az egyik esetben egy autós egy balra ívelő kanyarban túlságosan lehúzódott egy szemből érkező jármű miatt az út jobb szélére. A kocsi ekkor a vizes, saras úton megcsúszott és az árokba sodródott, miközben kidöntött egy jelzőtáblát is.