A változás olyan népszerű szakokat is érint, mint például az általános orvosi vagy jogász képzés.
Az eduline.hu szúrta ki a felvételi tájékoztató alapján, hogy 2023-ban nem határoznak meg központi, előzetes ponthatárokat több szak esetében sem. A portál szerint negyven olyan szak érintett a változásban, amelyek igen népszerűnek bizonyulnak a diákok körében, és amelyek esetében mindeddig magas pontszámmal szerezhettek csak állami ösztöndíjas helyet a felvételizők.
Az Eduline janurá 11-i cikke fényt derít arra is, hogy ezen alapszakok esetében korábban 400 pont körül húzták meg központilag, előzetesen a ponthatárokat, így viszonylag magas pontszámot követelt egyebek mellett az általános orvos, tanár, jogász, de történelem képzés is.
A portál az Oktatási Hivatalhoz fordult ez irányú kérdéseivel, melyre a következő válasz érkezett:
„A vonatkozó szakokhoz korábban, a felsőoktatásért felelős miniszter által meghatározott minimumponthatárok megszűntek, de a felsőoktatási intézmények saját hatáskörben határozhatnak meg minimumpontokat. Az állami ösztöndíjas meghirdetések korlátját az egyetemeknek a fenntartójukkal is egyeztetett kapacitása határozza meg.”
E szerint az érintett szakok esetében nem határoznak meg központilag ponthatárokat, ám a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek arról, hogy szabnak-e ponthatárokat az oda felvételizőknek.
Mindemellett a cikkből kiderül az is, hogy az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben, miszerint a felvételizők nem tudhatták pontosan, hogy egy adott egyetem képzésein hány állami ösztöndíjas hely áll rendelkezésre, ezúttal erre vonatkozó információkat is kaphatnak.
Mint írják: „az összes egyetemnél meg lehet nézni, hogy a különböző képzési területeken (ilyen például a gazdasági, az informatikai, a műszaki, a bölcsész stb.) hány elsőéves tanulhat ősztől ingyen.”
Az egyes képzésekre lebontott, úgynevezett keretszámok elérhetőek ide kattintva.
(Eduline)