Súlyos szociális, gazdasági és klímaválság érte el hazánkat, és amit eddig tapasztaltunk belőle, az csak a kezdet – hangsúlyozta szerdai szekszárdi sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője, aki javaslatokat fogalmazott meg az energiaválság megoldására.os!
Bakos szerint a válsághelyzet nem véletlenül alakult ki, hanem az maga az Orbán-kormány tizenkét évének az elégtelen bizonyítványa. A kérdésünkre elmondta, hogy már 2010-ben is nyilvánvaló volt, hogy a klímaváltozás fel fog gyorsulni. Hangsúlyozta, hogy nem szabad kiszolgáltatni Magyarország energiafüggőségét Oroszországnak, és a fosszilis helyett a megújuló energiaforrásokra kell építeni. Az LMP szerint az alacsonyabb jövedelmű családok az önhibájukon kívül több energiát fogyasztanak, és a valódi és tartós rezsicsökkentést az épületek szigetelésével lehet elérni.
Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy mindezekre felkészülni kizárólag a zöld átállással lehetett volna, de 2010 óta semmi nem valósult meg ezekből a stratégiai fontosságú lépésekből, sőt ez a kormány megadóztatta a napenergiát, betiltotta a szélenergiát, épületszigetelés helyett inkább stadionokat épített, takarékoskodás helyett pedig elkezdte a futballpályákat fűteni.
Az LMP kezdeményezte a TAO módosítását, amelyik szerint az 500 millió profit alatt a jelenlegi 9 százalékon adóznának továbbra is, az 500 millió forint feletti összegnél pedig 25%-ra emelnek, hogy a multik és a hazai nagyvállalatok is kivegyék a részüket a közteherviselésből.
Bakos Bernadett szerint minden egyes nap, amivel halogatjuk a zöld átállást, az ország jövőjét veszélyezteti, és „meg kell mutatnunk, hogy a zöld átállás mögött igenis van társadalmi támogatás”.
Az LMP az alábbi pontokban fogalmazta meg a legszükségesebb és legégetőbb lépéseket, amelyekkel az új energiaügyi miniszert mihamarabbi cselekvésre szólítják fel:
- Azonnali hatállyal fel kell mondani a soha meg nem térülő, titkos orosz hitelből, orosz technológiával tervezett Paks 2 projektet!
- El kell törölni minden értelmetlen, a megújuló energiaforrások telepítésére vonatkozó tiltó rendelkezést!
- Azonnali 600 milliárdos szociális alapú épületenergetikai mélyfelújítási programot kell indítani.
- Nyújtson támogatást a kormány ahhoz, hogy a családok megújuló energia telepítésével tudják csökkenteni a rezsiköltségeiket.
- Ne húzza tovább a kormány az országosan érvényes, havi 5000 forintba kerülő, minden tömegközlekedési eszközre érvényes olcsó, egységes bérlet, a klímabérlet bevezetését.
Hangsúlyozta továbbá, hogy „nem engedhetjük, hogy a kormány téveszméje megvalósuljon, miszerint akkumulátor-nagyhatalommá változtatnák hazánkat, ezért követeljük, hogy azonnal állítsák le a decreceni CATL beruházást, melyet a helyben élők megkérdezése nélkül, és a sajtóban is megjelent tények szerint az ellenállásuk mellett kívánnak megvalósítani. Hazánk vízkincse nemzeti érték, és nem szolgáltathatjuk azt ki a szennyező multiknak”.